Orosházáról érkezett a Szegedi Tudományegyetemre Héjjas Kitti, aki nem vesztegette idejét, szeptemberben három egyetemistáknak kiírt ösztöndíjat is megpályázott. A gazdálkodás és menedzsment alapszakos hallgatónak szerencséje volt, megkapta a Plazma Pont-ösztöndíjjal járó pénzt, amit tandíjára fordít.
Hírek
-
300 ezer forintot adományozott a Plazma Pont a szegedi gyermekintenzív osztálynak
300-ezer-forintot-adomanyozott-a-plazma-pont-a-szegedi-gyermekintenziv-osztalynak
A Plazma Pont 300 ezer forinttal segíti a szegedi gyermekintenzív osztály kis betegeinek gyógyulását a Dr. Tekulics Péter a Gyermekekért Alapítványon keresztül. Az adományt elsősorban modern infúziós pumpákra költi az osztály.
-
Az emberi akaratnál nem lehet erősebb a tűtől való félelem. Efölött győzedelmeskednie kell az önmagunkért és másokért vállalt felelősségvállalásnak.
-
A Plazmaszolgálat támogatja a fiatal tehetségeket, köztük Lakatos Zsanettet, aki a hétvégi kajak-kenu világkupa döntőjén egy arany és egy ezüstérmet szerzett Szegeden!
-
Minden egyes beteg történetéből regényt lehetne írni, ahogy a gyilkos kór halad előre, és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülnek, robognak a lejtőn lefelé, sokszor már reményt vesztve. De ott vannak a megszállott orvosaik, akik folyamatos riadókészültségben állnak, nincs se nappaluk, se éjszakájuk.
Mi kell ahhoz, hogy plazmaadó legyél?
- Gyere el hozzánk egy alkalmassági vizsgálatra, amennyiben egészséges vagy, elmúltál már 18, de nem vagy még 60 éves, és a testsúlyod 50-140 kg között van.
- Igyál sok folyadékot a vizsgálatra érkezés előtti napokban, hogy a vénád jól tapintható legyen.