A Plazma Pontoknál nemcsak látogatóinknak javasoljuk az egészséges életmódot, hanem mi magunk is nagy hívei vagyunk. Amellett, hogy törekszünk az egészséges, alacsony zsírtartalmú, fehérjedús ételek fogyasztására, sportolni is nagyon szeretünk, amiről tavaly már tanúbizonyságot is tettünk a Plazma Pont Jótékonysági Futóverseny és Családi Napon. 

Idén rendhagyó módon digitális jótékonysági futást szerveztünk a dolgozóink számára, mely keretein belül minden megtett kilométer után 100 Ft-tal támogattuk a plazmából készült gyógyszerekre szoruló betegeket! 

Volt, aki egyedül, volt, aki csoportosan hódolt a sport szeretetének, de többen akadtak olyanok is, akik még futóversenyre is beneveztek és így egy rögtönzött csapatépítő eseményt is tartottak, ami ezt a szuper célt szolgálta. 

Nagy örömmel számolhatunk be arról, hogy két hónap alatt összesen 347 alkalommal ragadtunk futócipőt, amivel 2.164 km-t teljesítettünk és így összesen 216.400 Ft- értékű adományt gyűjtöttünk össze a Hemofíliások Baráti Körének! 



 

“Lesz helye az összegnek, ez biztos! “- mondta Csuja László, az alapítvány elnöke, aki örömmel fogadta a hírt és kereste fel kelenföldi centrumunkat, hogy átvegye az adományt. Minden évben szervezünk nyári tábort a hemofíliásoknak, ahol színes programokkal igyekszünk kedveskedni nekik. Idén Mezőkövesden rendezzük meg augusztus 25. és 30. között. Ez egy nagyon jó lehetőség ilyenkor megismerkedni hasonló betegséggel küzdő sorstársakkal, mindig adott a jó közösség, a jó hangulat.” - tette hozzá.  

Gratulálunk minden kollégánknak, aki akár egy kilométerrel is hozzájárult a közösen gyűjtött összeghez és szívből örülünk, hogy a plazmából készült gyógyszereken felül adományunkkal is hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a magyar hemofíliás betegek életét szebbé tegyük!  

Ha szeretnél többet megtudni az alapítvány életéről, azt ide kattintva teheted meg! Amennyiben pedig plazmaadással hozzá szeretnél járulni a magyar betegek gyógyításához, akkor a www.plazmaadas.hu oldalon, a centrum kiválasztását követően tudsz online időpontot foglalni.