2023.09.29. - Magyarországon is hatalmas népszerűségnek örvend a Kutatók Éjszakája, melyet idén 200 helyszínen 2500 programmal tartottak meg. A rendezvénysorozat lehetőséget kínál az érdeklődők számára, hogy bepillantást nyerjenek a különböző tudományterületek világába, és megismerjék a legújabb kutatási eredményeket. Idén a Plazma Pont Árkád is csatlakozott, különleges, Plazmaadók Éjszakája programjával a Kutatók Éjszakájához. A Plazma Ponton a látogatók beleshettek a kulisszák mögé, valamint a plazmaadás folyamatáról is hasznos információkat kaptak.

 

Kutatók Éjszakája a tudományos életpálya népszerűsítésért

A Kutatók Éjszakája egy Európa-szerte megrendezett ingyenes eseménysorozat, a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítésére. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska-Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára. Az esemény 2015 óta kerül megrendezésre; eddig már több mint 30 ország, 340 városa csatlakozott a kezdeményezéshez.

Ahogy a korábbi években is, szórakoztató és inspiráló előadásokkal, kísérletekkel, laborlátogatásokkal és játékos programokkal várták a rendezvénysorozathoz csatlakozó oktatási, kutatási intézmények, valamint vállalatok a látogatókat szeptember utolsó hétvégéjén. A programokra előzetesen, a Kutatók Éjszakája oldalán lehetett regisztrálni.

Idén a Plazma Pontok kulisszái mögé is betekinthettünk

Szeptember 29-én az Árkád Plazma Pontja egészen este 11-ig várta a látogatókat a "Plazmaadók Éjszakájára”. Az eseményre közel 300-an regisztráltak. Az óránként induló körbevezetés során az érdeklődők közelebbről is megismerkedhettek a plazmaadás lépéseivel és az alkalmassági vizsgálatokkal, a plazma levételéhez használt eszközökkel, valamint a vérplazma tárolásával és a felhasználás szigorú szabályaival. Sőt, még arra is lehetőség nyílt, hogy egy kis kémlelő ablakon át, betekinthessenek a plazma hűtőkamrába, ahol a levett plazmát tárolják, amíg felhasználásra nem kerül. Az est folyamán különleges alkoholmentes koktélokkal, süteményekkel és Plazma Pontos ajándékokkal várták a résztvevőket. Emellett 4 páros mozijegy és egy Tabu társasjáték is gazdára talált.

 

A Plazmaadók Éjszakája azonban nem csak az elméletről szólt. A meghosszabbított nyitvatartási idő alatt plazmaadásra is volt lehetőség, az új önkéntesek mellett számos plazmaadót régi ismerősként köszöntöttek a Plazma Pont munkatársai. A résztvevők között voltak, akik több mint 5 éve adnak rendszeresen plazmát, így akár 250-300 plazmaadáson is túl vannak már. Nem kis teljesítmény ez, hiszen 1 év alatt - az első plazmaadástól számított 365 napon belül - legfeljebb 45 alkalommal lehet plazmát adni, közben pedig minimum 1 alkalommal véradás is kötelező a plazmaadók számára.

 

A rendezvény ideje alatt lehetőség volt a régiek és újak találkozására is. A rendszeres plazmaadók közül többen is kiemelték, hogy a segítségnyújtás a legfőbb motivációjuk és semmilyen mellékhatást nem tapasztalnak, pedig évek óta visszajáró segítők. Volt, aki még a tűfóbiáját is le tudta küzdeni. A Plazma Pontok is igyekszik ösztönözni az önkéntes donorokat, különféle akciókkal és juttatásokkal várják azokat, akik segíteni szeretnének.

 

Azok számára, akik nem adtak még plazmát, többnyire ismeretlen ez az eljárás és a plazma felhasználása is

A plazmából készült gyógyszerkészítmények olyan betegek életminőségét javítják, mint a hemofíliában, immunhiányban, májelégtelenségben szenvedők vagy akár az égési sérültek. A

világ népességének növekedését és életvitelét tekintve, 2026-ra a jelenleginél várhatóan 30%-kal

több, azaz összesen 97 millió liter plazmára lesz szükség ahhoz éves szinten, hogy ezeket az alapvető

készítményeket elő tudják állítani. A Plazmaadók Éjszakája jó alkalom volt arra, hogy rávilágítson mekkora szükség van Magyarországon is a plazmaadásra. Európában több mint 600 ezer ember szenved olyan betegségekben, amelyeket plazmából készült gyógyszerkészítményekkel kezelnek. Magyarországon jelenleg mintegy többezer beteg részesül ilyen kezelésben.

 

Bár Magyarországon a Plazma Pontokon már 2009 óta elérhető a plazmaadás, sokak számára még mindig homály fedi ez az eljárást és a plazma felhasználását. A plazmaadás a véradáshoz hasonló folyamat, azzal a különbséggel, hogy itt csak a vérplazma kerül levételre, a sejtes elemeket sóoldat kíséretében visszajuttatják a szervezetbe. A plazma a vér folyékony alkotórésze, egy szalmasárga folyadék, ami 90%-ban vizet, 10%-ban pedig többek között gyógyszerkészítés szempontjából fontos fehérjéket tartalmaz. A folyamat zárt rendszeren keresztül történik, orvosi felügyelet mellett, és egyszer használatos eszközökkel. A plazmadonáció és -feldolgozás igen szigorú biztonsági előírások és szabályozások szerint történik, melyeket nemzetközi irányelvek vezérelnek, és a hatóságok rendszeresen ellenőriznek.

 

Az egészséges felnőtt lakosságból szinte bárkiből lehet plazmaadó (18-60 év között), aki megfelel az alkalmassági vizsgálat feltételeinek. Mielőtt valaki plazmaadással segíthetne azokon, akiknek nagy szüksége van rá, alkalmassági vizsgálaton kell részt vennie, hogy az orvosok meggyőződhessenek a leendő plazmaadó egészségügyi állapotáról.

 

„A plazmaadás értékes és életmentő tevékenység, amely lehetővé teszi, hogy a magyar betegek magyar donorok által adott plazmából készült gyógyszerkészítményekhez jussanak. A Plazma Pont Árkád és a Kutatók Éjszakája együttes erőfeszítése révén bízunk benne, hogy még tovább növelhető a plazmaadás iránti tudatosság és az önkéntes plazmaadók száma, ezzel segítve a betegeket és hozzájárulva a tudomány fejlődéséhez.”  – mondta el Solti Judit, az Árkád Plazma Pont vezetője.