A Plazma Pont frissen indított ösztöndíjprogramjának első lépéseként a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara egyik hallgatójának következő szemeszteri tandíjköltségét vállalta át. A jótékonysági programot hosszú távra tervezik: szeretnék, ha a jövőben az SZTE több kara is bekapcsolódhat.

A Plazma Pont ösztöndíj sorsfordító lehet

A március 5-ei ösztöndíjátadó ünnepségen Dr. Tóth-Molnár Edit dékán rámutatott: a Plazma Pont támogatása óriási segítséget adhat azoknak a hallgatóknak, akik átmeneti anyagi nehézségekbe ütköznek.

– Előfordul, hogy egy hallgató minden adottsággal rendelkezik a diploma megszerzéséhez, mégis veszélybe kerül a tanulmányai folytatása egy önköltséges félév miatt. A kar igyekszik segíteni, de az ilyen támogatások is sokat tehetnek a lemorzsolódás megelőzéséért – fogalmazott a dékán.

Az ösztöndíjat elsőként Túri Ivett, harmadéves védőnő szakos hallgató nyerte el. Elmondta, hogy egyetlen kredit hiánya miatt csúszott át az állami finanszírozásból az önköltséges képzésbe, és a következő szemeszter tandíja komoly terhet jelentett volna neki és családjának.

A segítség lánca: donorból gyógyszer, gyógyszerből élet

A Plazma Pont képviselői szerint a program egyszerre segíti a fiatalokat és hívja fel a figyelmet egy kevéssé ismert, mégis kulcsfontosságú egészségügyi területre.

Steixner Péter, a Plazmaszolgálat Kft. operatív igazgatója elmondta, hogy a vállalat 12 éve van jelen Szegeden, immár két helyszínen: a Mikszáth Kálmán és a Kígyó utcában. Az itt gyűjtött vérplazmából egy több mint százéves múltra visszatekintő német gyógyszergyárban készülnek azok a gyógyszerek, amelyek számos beteg számára nélkülözhetetlenek.

– Az emberi vérplazmából olyan készítmények készülnek, amelyeket szintetikus úton nem lehet előállítani. Ezeket többek között immunhiányos betegek kezelésére használják, így a plazmaadás sokak számára szó szerint életmentő lehet. A magyar vérplazmából készült gyógyszerekkel pedig magyar betegeket gyógyítunk – emelte ki az operatív igazgató.

Obradović Ena, a Plazma Pont kiemelt vállalati kapcsolatok menedzsere hozzátette: az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara ideális partner az ösztöndíjprogram elindításához, hiszen a hallgatók már képzésük során is az egészségmegőrzés és a segítségnyújtás szemléletét képviselik.

Tények és tévhitek: így zajlik valójában a plazmaadás

A plazmaadásról még mindig sok tévhit kering, pedig a folyamat szigorúan szabályozott és biztonságos.

– A plazmagyűjtés zárt rendszerben történik, steril, egyszer használatos eszközökkel, így nincs fertőzésveszély. A donorok minden alkalom előtt orvosi vizsgálaton esnek át, és csak akkor adhatnak plazmát, ha egészségi állapotuk ezt lehetővé teszi – mondta Steixner Péter.

A folyamat során egy speciális berendezés választja ki a vérplazmát, miközben a többi véralkotó elem visszakerül a szervezetbe. Egy első alkalommal érkező donor átlagosan 55 percet tölt a központban a tájékoztatással és vizsgálattal együtt, a későbbi alkalmak pedig általában 40–45 perc alatt lezajlanak.

A plazmaadás nemcsak másoknak jelent segítséget: a donorok az ott töltött időért kompenzációt kapnak, amely alkalmanként 15 és 20 ezer forint között alakul, emellett rendszeres nyereményjátékok is várják őket. A szakemberek szerint azonban a plazmaadás valódi jelentősége az, hogy az emberi vérplazmából olyan gyógyszerek készülnek, amelyek sok beteg számára az egyetlen esélyt jelentik a teljesebb életre.